A BOKRÉTA. Suttog fejedelmi erdökben a szellö; a lányka sietve leszáll a patakhoz, belöle vizecskét vassal övedzett korsókba merítget. Úszkálva közelg egy bokréta a lányhoz, illatözönlö rózsák- s ibolyákból. Fogdosva a lány a bokréta után nyúl, ah íme a hüvös habokba lecsúszik. Ejnye te pompás bokréta, ha tudnám; ki puha földbe ültete, annak gyürümet og' adnám. Ejnye te kedves bokréta, ha tudnám, ki gyenge füzérbe foglalt, neki adnám hajambol a tücskét. Ejnye te kedves bokréta, ha tudnám, ki téged a hüvös vizre eresztett, annak od' adnám fejem koszorúját.
Knihovna České společnosti rukopisné [sign. 417]